2008. május 26., hétfő

Csodás hétvége

Több okból is csodálatos volt a hétvégénk. Egyrészt elmentek a cseh szomszédok (lakótársak) nyaralni 2 hétre, másrészt Petra megkapta az első fizuját.
Pénteken volt nagy öröm, mikor Petrával találkoztunk a városban munka után és egy bankautomatánál megnéztük, hogy megérkezett-e a fizu, vagy csak elutalták aznap és még várni kell rá. Megérkezett!!! És nem vontak belőle Emergency Tax-et, ami itt nagy szokás az első munkáknál. ez azt jelentette volna, hogy a teljes havi fizetésre a magasabb adókulcshoz tartozó adót, azaz 41%-ot vonnak. Mivel arra számítottunk, hogy így lesz, kifejezetten örültünk, hogy mégiscsak sikerült ezt elkerülni.
Hétvégén vásárolgattunk egy kicsit, mert eléggé fogytán voltunk mindenből, de azért nem szórtuk a pénzt. Remélhetőleg én is megkapom az első fizumet 3 hét múlva, de mivel nekem céget kellett alapítanom és így megy a számlázás ide-oda, nem tudom, hogy pontiosan mikor is lesz fizum.
Volt tegnap nagy takarítás is. Most, hogy nincsenek csehek, Petra kipakolta a hűtőt és lefertőtlenítatte. ez már nagyon ráfért a kis hűtőre, mert a csehek szeretnek mindent kibontott állapotban betenni. Ha csinálnak valami kaját (ami általában baromi fokhagymás) és marad belőle, azt beteszik egy tálba és lefedés nélkül mehet is a hűtőbe. Ebből kifolyólag elég trágyadomb szag volt már odabent. Mi gondosan ügyelünk, hogy minden légmentesen legyen zárva a hűtőben, nehogy átvegye a bűzt, ami ott van. De most ennek egy ideig vége
Tegnap este egész jó pizzát sikerült csinálnom. 4 sajt + virsli volt rajta. Voltunk a jobb magyar boltban, ami 'Gulyás Corner' néven fut és vettünk trappista sajtot, felfedeztünk egy egész jó indiai boltot, ahol viszonylag olcsón van feta sajt, a lidl-ből volt mozarella és virsli és a tesco-ból chedar.
Ezek így együtt a pizzán csodálatosan egészítették ki egymást. És egyik sajtból sem kellett túl sok, úgyhogy maradt még rendesen.
Tegnap délelőtt láttuk az új Indy Jones filmet. Hááát, a régiek azért jobbak voltak. Az öreg Ford jól játszott, de nem tudom miért és honnan kukázták a fiatal színészt aki a fiát játszotta. Az a gyerek egyáltalán nem illett bele. Meg maga a történet is elég butácskára sikerült. Na mindegy. egyébként legtöbbször elrakjuk a jegyeket és pont szombaton néztük, hogy több, mint 20 van, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hónap alatt kb ötszörannyiszor voltunk moziban, mint otthon 3-4 év alatt. Jó, mondjuk otthon van tv és DVD.
Szóval jó kis hétvége volt, most meg megint itt ülök a gyárban és kezdhetem a munkát. Vagy legalábbis mostmár el kéne kezdeni. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal