2008. augusztus 18., hétfő

Megérte

Ilyenkor jó, hogy szerződésesként dolgozom és saját céget kellett alapítanom, hogy dolgozni kezdhessek. Persze eddig is jó volt, hogy a munkakezdéstől számított első 3 havi lakbért elszámolhatom, mint relocation cost. A villamos bérlet is elszámolható, ami azért csak havi 70€.
Mint most kiderült, a gépalkatrészeket is elszámolhatom, így olyan, mintha nem került volna semmibe (itt nem csak az adótartalmat lehet levonni). Azaz, mivel a házat és a monitort már régebben vettem, tulajdonképpen a gépem 400€-ba került nekem. Ennyiért azért már kifejezetten megéri. :)
Még jó, hogy most vettem és nem vártam vele, mivel még mindig semmi hír róla, hogy meghosszabbítják-e a szerződésemet. Kicsit neki kéne feszülni a munkakeresésnek, nehogy rossz vége legyen. Persze teljesen nem hanyagolom el ezt a dolgot. Éppen múlt héten voltam egy cégnél az interjú 2. körén. Ha sikerülne, akkor lehet, hogy akkor is váltanék, ha esetleg a Microsoft hosszabbítani akar, mivel az új helyen véglegesített a pozíció és a fizetés is csak havi kb. 100€-val kevesebb. Ennyit viszont megér, hogy a városközpontban legyek és ne törjön a frász kéthavonta, hogy akkor hosszabbítanak avagy nem.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal