Koko Barát Blogocskája

Peer Pressure

Sokáig nem írtam, de kissé el vagyok havazva itt a cégnél. Napi 3-4 folyamatábrát kell készítenem és továbbra sincs halványlövésem se róluk, mielőtt elkezdeném megismerni. Ez épp elég kimerítő feladat ahhoz, hogy esténként már ne legyen kedvem bekapcsolni a gépet.
Péntekre kaptam meghívást a főnökömtől, merthogy a sikeresen zárt félévet ünnepeltük. hová is mentünk volna máshová, mint egy közeli Thai étterembe. Merthogy ezek az itteniek meg vannak vadulva a keleti kajákért. Olasz étterembe nem nagyon mennek, írbe meg csak vendégekkel, vagy hétvégén.
Na szóval ott voltunk az étteremben 2-től. 6-an voltunk (merthogy ez nem egy túl nagy csapat) és kellemesen elcseverésztünk kb. 4-ig. Akkor aztán jött a fizetés és én elkezdtem mondani, hogy nekem vissza kell menni a céghez, hiszen egyrészt van még dolgom, másrészt minden cuccom ott van. Dehát ilyet nem lehet ám csinálni. Most jön még csak a pub. Ugye nem akarom megbántani a főnököt és a csapatot, hogy nem megyek? Jól éreztem magam, senkit sem akartam megbántani, a munkában egész jól haladok, persze, menjünk. 1 órácska még belefér. kocsival mentünk pár utcát erre, pár utcát arra, kifelé a városból, de azért egyszerűnek tűnt az út.
Na persze az 1 órácskából lett 2, aztán 3, aztán 4, aztán még valamennyi. Drága főnököm, aki egyébként egy jófej, humoros, laza ember nem nagyon akart elengedni pár ital után. Próbáltam magyarázni, hogy ezalatt a 3 hónap alatt még nem szoktam hozzá úgy az alkoholhoz, mint az itteniek. Én mondtam, ő meg nem törődött vele.
Hozzá kell tennem, hogy Petra hívott párszor (merthogy ugye péntek este az magyar közösségi beszélgetést jelent az egyik normálisabb pub-ban) és úgy emlékszem, hogy elég tisztán tudtam vele beszélni, de azért Ő is érezte, hogy nem lehet tudni, mikor és hogy érek haza.
Este tízkor aztán egyszercsak megmakacsoltam magam. Mondogattták még a többiek, hogy maradjak, hiszen korán van és mindenki színjózan, akkor már nagyon el akartam menni hazafelé.
El is indultam, de mikor kiértem a kocsma ajtajába, már nem igazán emlékeztem, hogy merre is jöttünk. elindultam hát abba az irányba, ami ismerősnek tűnt. Mentem egy ideig, közben eleredt az eső. Ugye mondanom sem kell, hogy nem arra kellett volna mennem, mint amerre indultam.
Találoztam járókelőkkel és megkérdeztem, hogy merre van a LUAS (villamos) végállomás. Mondták is, hogy az ellenkező irányba menjek egy ideig, aztán jobbra meg balra, meg egyenesen. el is indultam arrafelé, de ott sem volt. Ígyhát aztán nagyon megörültem, hogy jött egy üres taxi arrafelé. Beugrottam és már száguldottunk is hazafelé.
Végülis nem volt semmi gond, nem voltam talajrészeg, csak egy idegen helyen kóvályogni a szakadó esőben az éjszaka kellős közepén nem túl jó érzés. Egyébként fél 11 körül értem haza, Petra már otthon várt, és egyből dőltem is be az ágyba.
Szombaton délelőtt voltunk moziban, megnéztük a Hancock című filmet, amit a bemutató alapján már nagyon vártunk, de aztán hatalmas csalódás lett. Utána voltunk sétálni, vacsorára rántotthalat (foltos tőkehal) csináltunk salátával és sorozatokat nézegettünk este. Szép nap volt és csak korán reggel éreztem kicsit az előző nap italozgatását.
Vasárnap délelőtt a Kung Fu Panda című rajzfilmet néztük a moziban. Ez már tetszett, bár Angelina Jolie adta hangját az egyik figurának és az nagyon nem kellett volna. Tényleg nem igazán értem, hogy miért sztárolják mindenhol annyira azt a játszani képtelen, hallgathatatlan hangú, sarki ribi kinézetű nőt. Na mindegy, egyébként tényleg jó kis film volt. aztán persze voltunk sétálni is, de a végéra Petrának sajnos megint megfájdult a lába, úgyhogy kicsit korábban hazamentünk, mint szombaton.

Ma meg megint itt vagyok a gyárban és futószalagon gyártom a folyamatábrákat.

bejegyezte: Kovács Krisztián @ 10:40