2007. február 26., hétfő

Minitab

Tudomásomra jutott, hogy belinkeltek a six-sigma.lap.hu-ra. Igaz, hogy rosszul, mert .hu lett a .com helyett, de sebaj. Végülis eddig elég gyér volt az, amit LSS-el kapcsolatban írtam. Most viszont van olyan amiről szívesen írok, ez pedig a Minitab nevezetű statisztikai program.
Nálunk a cégnél 1 évre 200 dolcsi a licensz a programhoz. Mivel a green belt tréningen az alapokat megtanultuk, kifejezetten szeretem is használni. Tulajdonképpen egyszerűbb használni, mint az excel statisztikai részét és sokkal többre is képes. Az Office 2007-ben az excel állítólag már egymillió sort képes használni, de ez még nincs meg, úgyhogy továbbra is imádom azt, hogy a Minitab-ban egyáltalán nincs ilyen határ. Ráadásul, ha már benne van a táblázat, akkor gyorsan megvan az eredmény is. 1 perc alatt megvan a korrelációs vagy a regressziós számítás 250000 sor vizsgálatával, ami nem rossz teljesítmény.
Egy icipici gondom mégis van vele. Azt szokták ugyanis mondani, hogy inkább csak ezer sort importáljunk, hogy igazán gyorsan menjen. Most viszont egy teljes évi adathalmazról kellene statisztikákat készítenem. Kb félmillió sort (13 oszlop) kellene beimportálnom excelből, de szegény program nem nagyon értékeli. 20000 sor egyszerre importálásánál 1-2 órát gondolkozik. Ez persze nem lenne gond, ha közben tudnék mást is csinálni, de az nem igazán megy.
Tehát itt ülök és várom, hogy végre megcsinálja amit akarok és elkezdhessek dolgozni. Szóval jó kis progi, de néha a tököm tele van vele és legszívesebben nyomnék rá egy uninstallt.

Címkék:

2007. február 25., vasárnap

Pizza

János barátom pizza tésztája valóban a legjobb, amit eddig próbáltam saját magam előállítani. A lényeg az, hogy két adag pizzához 40 dkg liszt (síma egyszerű fehér), 1/2 élesztő felfuttatva (2 dl langyos vízben 1 teáskanál cukorral elkeverve 2 perc után már jó), 4 evőkanál oliva olaj (kipróbáltam napraforgó olajjal is, de olivával sokkal kellemesebb) és 1 teáskanál só szükséges. Miután ezeket jól összedolgoztuk, tegyük el a tésztát kicsit (30 perc) pihengetni.
Ezidőben elkészíthetjük a feltéteket. Mivel skominden más mellett a tejfölre is allergiás vagyok, maradok a hagyományos paradicsomos alapnál. Ehhez egy lábasban pár csepp forró olajra ráöntök 1 teljes konzerv hámozott, darabolt paradicsomkonzervet. Azért kedvelem ezt, mert a legtöbb ilyen konzervben semmilyen hozzáadott baromság nincs, csak paradicsom és nem kell a hámozással szórakozni. Szóval miután beleborítottam, elkezdem vadul fűszerezni. Teszek bele bazsalikomot és oregánót (ezekből elég bőségesen), kevés tört fokhagymát (aki nem szereti nyugodtan kihagyhatja), sót, borsot és 2 csipet cukrot, ami tökéletesen elég arra, hogy a paradicsom savasságát elvegye. Mikor kicsit összerottyan, leveszem a tűzről.
Ezután feldarabolom a füstölt tarját (persze lehet sonka is), amit csak erre a célra veszünk. Feleségemmel azt szeretjük, ha a darabkák kb. 5 mm x 5 mm x 5 mm nagyságú kis kockák, mert így könnyű őket egyenletesen a pizzára szórni. 5-8 szem olivabogyót karikára vágok a következő lépésbe, majd izlés szerinti sajtadagot reszelek. Nálunk ez 20-25 dkg-ot jelent.
Mire mindez megvan le is telik a fél óra, ígyhát következhet a tészta formázása. Ezt is mesteremtől, Jánostól tanultam. Először is félbevágom a tésztát, hiszen az két adaghoz készült. Másra ritkán használjuk az IKEA-ban kapható kerek, forgatható kínáló lapot, ha viszont ezen nyújtom ki jó vékonyra a tésztát, akkor szép kerek lesz és még méretre is teljesen jó. Itt jön be persze, hogy mekkora is egy ilyen pizza. Nos az én pizzakészítő kerek tepsim kb 28 cm-es, ami elég kellemes egy pizzához. Miután kinyújtottam a tésztát jó vékonyra, ráteszem a tepsit fejjel lefelé, majd az egészet megfordítom és leveszem róla a nyújtódeszkává avanzsált kerek kínáló deszkát. Ezután csak a tepsiből kikandikáló tésztát kell csak levágni, aztán jöhetnek a feltétek.
Egyenletesen eloszlatjuk a paradicsomszósz 1/3 - 1/2-ed részét. majd jöhet a husika, a darabolt olivabogyó és a reszelt sajt. A pizza tetejére még szoktam egy kis oregánót szórni, de aki nem annyira oregánóbolond, az hagyja ki nyugodtan.
És most jön az, amitől szerintem a mi kis pizzánk ilyen jól szokott sikerülni. Azt sem szeretem, ha a tészta tökszárazra sül és azt sem, ha nyers marad. Állítólag sütőben is meg lehet sütni 200 fok körül 10-15 perc alatt, de én mégsem ezt az utat választom. Történt ugyanis, hogy a nászajándék pénzből vettünk novemberben egy csodaszép és nagyon okos kis mikrohullámú sütőt. Ez tud mikrózni, grillezni és van neki crisp funkciója is. Ő egy Whirlpool JT-355 típusú gép. Bár hidratálni még nem tud (ez majd csak a Back To The Future 2. részében lesz), de a mi kis pizzánkat manuális crisp-en 11 perc alatt tökéletesre süti.
Szóval így készül nálunk a pizza, amit mindenki imád, aki már megkóstolta.

Címkék: ,