2008. október 27., hétfő

Video

Kicsit nehéz volt visszaszokni az írországi időbe. Egész héten napi 3-4 órát sikerült csak aludni, ami miatt folyamatosan hulla fáradt voltam. Ráadásul a napi 4-5 meetingen kívül elég sok tennivalóm is akadt. Azt hiszem évek óta nem dolgoztam annyit, mint amennyit ennél a cégnél. Viszont legalább kezd tetszeni a dolog. A kinti tréning alatt még úgy gondoltam, hogy baromira nem érdekel ez az egész és semmi kedvem sincs hozzá, de aztán ahogy élesben kezdtem dolgozni, napról napra változott a véleményem. A kollégák is egész jófejek, úgyhogy semmi gond sincs (egyenlőre). Azért mondjuk nem egyszerű 3 hét tréning után a cégnél lévő német Agency Services részlegénél az atyaúristen szerepét játszani. Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy márciusban kezdjük a terjeszkedést a német piacra és addig minden rendszernek és folyamatnak rendben kell lennie. Namármost ami Agency Services-el kapcsolatos, abban én döntök és én teszek javaslatokat. Nem mondom, hogy ez a legegyszerűbb dolog, amit valaha csináltam, de hamár egyszer elvállaltam, akkor már megpróbálom jól csinálni.
Most 3 napos hétvége van és végre sikerült egy kicsit pihenni. Péntek délután meg vettem egy video-vágó programot (tudom, hogy letölthettem volna a netről, de nem volt drága). Mikor kb. 10 éve vágással foglalkoztam hobbiként, akkor egy 6 perces klippen 3 hétig dolgoztam. Szerencsére azt néhány baráton kívül senki sem látta. :) Most 3 este kellett hozzá. Sajnos a youtube-ra nem lehet feltenni a jó minőségű 1GB-os változatot, de azéert a közepes minőségűt meg lehet nézni alább.



A zene választásnak több okai is volt, de maradjunk csak annyiban, hogy ez tetszik és megvolt vágás nélkül. Akinek lassan töltődik, az ne aggódjon. 70MB néha eltart egy darabig. :)

2008. október 21., kedd

Újra itthon Dublinban

Kéne egy kicsit aludni, de nem tudok, úgyhogy egy rövidkét írok inkább.
Sikerült hazaérni tegnap reggel. Nem tetszett túlzottan a repülőút, bár ebben biztosan nagy szerepet játszik, hogy a New York - Dublin járaton kb. 10-15 alkalommal elment az áram (5-10 másodpercre) az utas részen. A pilóta többször is bemondta, hogy nem kell aggódni, mert a repülésirányítási rendszereket nem érinti a zavar, de azért amikor turbulencia közben minden sötétbe borul és elkezd rázkódni a gép, az elég húzós érzés. Nomeg hozzáteszem, hogy 240-280 km/h hátszéllel jöttünk, ami dobálta a "kis" gépet rendesen, igaz, így legalább másfél órával a menetrend előtt földetértünk. Szóval egy árva percet sem aludtam a gépen, aztán itthon persze egész napos pihi következett, amitől éjszaka megintcsak nem aludtam túl sokat. Persze ma is egész nap hulla fáradt voltam, most meg nem tudok aludni.

Holnap talán lesz annyi erőm, hogy képeket is tegyek fel.

2008. október 18., szombat

Holnap irany haza

Tegnap este volt egy kis bucsuvacsi a csapatunk itteni tagjaival. Bridgiten kivul meg Sheila es Suellen volt ott. Suellen egy 50 koruli igazi buta szoke no, Sheila pedig 40 koruli eszmeletlen jofej afro-amerikai no. Egesz jo kis este volt, Sheila miatt szinte folyamatos volt a rohoges, ugyhogy alig tudtam megenni a vacsorat azalatt a 3 ora alatt, amig az olasz etteremben voltunk.
Egyebkent most, hogy mar lassan elmegyek, nem is utalom annyira ezt a helyet. Vegulis szep a taly es nem ok tehetnek arrol, hogy Petra nelkul nem erzem tul jol magam.
Holnap 2-re kivisznek a repterre, 4-kor indul a gepem a JFK-re es 5-korul elvileg mar ott is leszek. Kicsit szorakozom a NY-i repteren, aztan 8 elott par perccel indul a gep Dublinba, ahova elvileg vasarnap reggel 8 korul erunk. Szoval a legkozelebbi bejegyzes mar ujra ekezetes lesz. :)

2008. október 16., csütörtök

Visszaszamolas indul

Mar csak 3 napot kell kibirni tavol az otthontol, a connecticut-i Hagymafalvan.
Biztos valami rossz fat tettem a tuzre valamikor, hogy Amerikan belul is pont videkre szamuztek. Bar most, hogy mar ket varost is lattam (Hartford, New York), tulajdonkeppen azzal sem jartam volna sokkal jobban, de azert megis.
Ma el kellett mennem taskat venni, hogy haza tudjam vinni a cuccokat amit vettem, meg azt a kb. 5-6 kg dokumentaciot, amit ezalatt a 2,5 het alatt atvettunk. Merthat hely meg lenne a cuccaimnak a szep nagy borondomben, csakhat a sulyhatart meghaladnam. A lenyeg az, hogy Bridget vitt el a Wal-Mart-hoz, ahol kis nezelodes utan talaltam is egy jo es olcso kis taskat, aztan felhivtam a hotelt, hogy mikor tudnak ertem jonni. Este 8-at igertek, de ekkor meg csak 6 ora volt. A munkatarsak mondtak, hogy nagy mazlim volt multkor a taxival, ugyhogy hacsak nem az eletem mulik rajta, hagyjam a Hartfordi taxikat. Szoval volt 2 szabad oram. Elsetaltam a fout melletti fuves reszen egy masik bevasarlo helyre, hatha ott van valami erdekes. Persze nem volt, de azert megint vettem 1-2 ruhat, hogy tenyleg legyen ertelme a taskanak.
Mire odaig jutottam, hogy visszainduljak a Wal-Marthoz, mar besotetedett. Igy kicsit mokasabb volt a seta, de veszelyes azert igysem volt igazan. Azaz egyszer majdnem osszecsinaltam magam, ugy megijedtem. Setalok nyugodtan, egyszer csak a bozotbol elosetal ket ozike. Szerintem en jobban megparaztam, mint ok, mert nem nagyon zavartattak magukat, legelesztek tovabb. Kicsit hozza lehetnek szokva a zajhoz es az emberekhez, ha 3 meterre a fordalmas uttol kajalnak. Azert sikerult oket elijesztenem, mikor probaltam elohalaszni a fenykepezot a hatizsakombol. Mire a kezemben volt a gep, mar a bokrok sem mozogtak mogottuk. Gyorsak ezek a vadallatok. :)
Gond nelkul visszaertem az uzlethez, megvettem a taskat meg egy pici lakatot, hogy ne nagyon nyitogassak a csomagot a repteri munkasok, aztan megjott a kisbusz es irany "haza" a hotelbe.
Ez mondjuk egy nagyvarosban kb. fel ora lett volna. Meg ha lenne ostoba credit kartyam es tudtam volna kocsit berelni, ugyancsak kevesebb lett volna egy oranal. Dehat ugye az meg nincsen nekem. Sulyt az elet, amiert nem bankhitelbol, hanem sajat penzembol szeretnek elni.
A sofor visszafele megjegyezte, hogy olyan sokaig vagyok itt, hogy vehettem volna kocsit. "De jofej vagy"- gondoltam magamban, de aztan csak horkantottam egyet, mintha nevetnek.

Na mindegy, mar csak 3 nap es visszaterek az europai, civilizalt eletbe. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire varom mar. Tulsagosan idegen nekem ez a hely. Meg a humorerzekemet is elvesztettem.

2008. október 12., vasárnap

New York... New York

Mikor fiatalabb koromban a Portside-ba jarogattunk Janossal, Csanaddal es Miklossal, az utolso szam hajnali 4-kor mindig Frank Sinatra New York c. dala volt. Tulajdonkeppen mindig is erdekelt, hogy a filmeken kivul milyen lehet a varos, mely sosem alszik.

A tortenetem a pentek estevel kezdodik. Miota itt vagyok amerikaban, azota egyre kesobb alszom el. Ezt csak tetezte, hogy kisse izgultam, hogy nem tudok majd felkelni hajnali 4-kor es lekesem a buszt. Mindebbol az lett, hogy este 6-tol 7-ig aludtam, aztan ebren voltam hajnali fel 4-ig. Akkor persze elaludtam es aludtam is fel 5-ig. Gyorsan osszekaptam magam, mikozben ugy bevertem a sarkamat az agy szelebe, hogy pont ott jott le a bor, ahol a cipo a legjobban dorzsoli. Jol indul a nap, gondoltam. Ettol fuggetlenul pontban 5-kor lent voltam a szalloda elott, de a taxi sehol sem volt. 10 perc varakozas utan a portas felhivta a taxiceget, akik termeszetesen megfeletkeztek a dologrol. Az egyik vendeg viszont a repterre ment es hallotta, hogy mi tortent, majd rogton felajanlotta, hogy elvisz. Berelt kocsija volt es az idejebbe siman belefert a dolog, radasul jol ismerte a kornyeket. TehatWill witt be a varosi buszpalyaudvarra. Kozben kerdezgetett, hogy mit csinalok erre, honnan jottem, hova megyek es hasonlok, vagyis kellemesen beszelgettunk. Szoval azert nagytobsegben normalisak ezek az amerikaiak. Mi persze leginkabb a filmekbol ismerjuk oket, de a normalis hetkoznapi emberekrol sosem keszul film.
Ott voltam a buszpalyaudvaron, felvettem a jegyemet es fel 7-kor indult is a busz. Szerencsere nem ult mellettem senki, viszont elottem egy 5-6 ev koruli afro-amerikai kislany volt az anyjaval. Amig sotet volt, addig csenben ult, viszont 7 korul felkelt a nap. Onnantol kezdve percenkent 2-3 alkalommal hangzott el a Look mam! (Nezd anya) kialtas 15000 decibellel. Olyan mertekben idegesitett, hogy mar szinte szoltam, hogy halkitsa le a gyereket, de aztan egy idosebb utas megtette helyettem. Na ezt nem kellett volna, szegeny kislanynak ugyanis volt kitol tanulni a rikacsolas muveszetet. Anyuci vagy fel oran at tepte a szajat, hogy hogy mer valaki beszolni neki es hogy neki milyen okos lanya van, hogy milyen sokmindent eszrevesz a buszbol. Hat tenyleg, vagy 150 alkalommal vette eszre a folyot, ami mellett az autopalya ment.
Hullafaradtan ertunk New Yorkba reggel 9-kor menetrend szerint. Ez azt jelentette, hogy vegigmentunk Harlem reggeli almos es eszmeletlenul koszos, szemetes utcain, majd a belvarosba erve bementunk egy epulet alatti parkolohaznak kinezo buszpalyaudvarra. Azt hozza kell persze tennem, hogy fogalmam sem volt, hogy a varoson belul hol vagyunk, sot, terkep sem volt nalam. Tulajdonkeppen kicsit koncepcio nelkul keszultem erre a napra.
Kileptem a palyaudvarrol es elindultam balra, mert az tunt szimpatikusnak. 5 perc mulva a Time Square-en voltam. Az azert komolyan nez ki a rengeteg futo felirat es reklamkivetito miatt. Ott elkezdtem a Broadway-en menni eszak fele, hogy lassam, mi van arra. Kb. fel ora mulva mar a Central Park mellett voltam. Ekor meg szinte senki nem volt az utakon. Setaltam ide-oda es neztem a felhokarcolokat. A legtobbje regebbi epitesu, de azert vannak ujabbak is. Sydney-ben tetszettek a felhokarcolok, mert csak a belvaros sziveben voltak es azok is mind szepek, szinte elegansak es ujak. Itt ez annyira nem igaz. A 8.sugaruton eppen szombati vasar volt, igy nezelodtem egy ideig. Mindenfele gagyi dolgot lehetett kapni kozepesen dragan. Latvanyosan a turistakra mentek a hienak. Raadasul fura alakbol is kezdett egyre tobb lenni az utcan, igy a szep, uj, draga kamerat sem nagyon akartam elovenni a hatizsakbol. Jobb ha szegenynek tunok, akkor talan nem engem akarnak majd kirabolni. Mire mentem 6-7 utcasarkot, mar televolt minden emberrel es elojottek a hot-dog arusok is. Na ezek mar nem csak hot-dogot arulnak, hanem csirke kinezetu saslikot is, amit faszenen sutnek szenne. Mivel majdnem minden utcasarkon van egy ilyen, szinte az egesz belvarost ellepi a fust es az egett hus szaga. Bar eleg ehes voltam, inkabb egy Wendy's-be mentem be. Vegre egy hely, ahol meg van ilyen. Regen volt egy otthon, az Oktogonon, de vagy 10 eve bezart, mivel nem birta a versenyt az olcso Mekdonaldszal es Borgerkinggel. Az volt a kedvenc hamburgeres helyem, ahol a husi kilog a bucibol es finom es sok salata van rajta. Itt is hasonlo volt, de azert kicsit mu ize volt. Mondjuk 6 dolcsiert ne varjaon csodat az ember.
Ezutan elsetaltam a Chrysler towerhez. Nekem a sok NY-i felhokarcolo kozul ez tetszett eedig is a legjobban es ezutan is ez fog. Egyszeruen gyonyoru az az epulet.



Persze ha mar ott jartam, bementem a Grand Central, azaz kozponti palyaudvarra is. Egesz szep kis hey ahhoz kepest, hogy palyaudvar. Eppen valami jotekonysagi penzgyujtes volt. Lehetett venni tombolat $1.000-ert. 3 kulon tombola is bolt. Az egyikre 400 jegyet lehetett venni, a masikra 300-at, a harmadikra pedig 100-at. Az elsonek a fonyeremenye egy vadiuj Maserati Quattroporte volt, a masiknak egy Maserati Granturismo, a harmadiknak pedig 2 uj Vespa robogo. Mindharom tombola masodik helyezettje 2 szemelyes olaszorszagi utat nyerhet. Eppen nem volt nalam ennyi penz, tehat nem jatszottam.
Innen az utam az Empire State Building-hez vezetett. Ekkor mar elegge fajt a labam, igyhat fogtam egy szep sarga taxit es azzal mentem. Vegulis ezt is ki kell probalni, hamar ott van az ember. Kezdett dugo lenni igy 2 korul, de azert 10 perc alatt odaertunk. Tudom, most megkovezes lesz, de nem mentem fel a tetejere. 2 oras sorbanallas es nemi penz lett volna az ara. Leginkabb a sorbanallas nem tetszett, de aki ismer, az tudja rolam, hogy 10 percet is alig birok ki egy sorban, nemhogy 2 orat. Egyebkent lehet, hogy ez NY legmagasabb epulete, de egyben szamomra az egyik legcsunyabb is. Semmi szepseget nem lattam benne, tehat inkabb besetaltam a vilag legnagyobb boltjaba, ahova egyebkent is terveztem a benezest. A Macy's az a hely, ahol minosegi sajatmarkas es designer ruhakat, haztartasi felszerelest es muszaki cikkeket lehet kapni. Ez azert a vilag legnagyobb boltja, mert hatalmas az alapterulete es 8 emeletes. Itt legalabb 3 orat toltottem el. Vettem is 2 Hilfiger inget, mivel iden 150 eves az uzletlanc es egesz jo akcioik vannak es a turistaknak lehet visitor kartyat kerni, amivel a learazasokon feluli plusz 11% kedvezmenyt kap az ember.
Persze kiprobaltam egy igazi NY-i utcai hot-dogot is. Igazi penzkidobas volt. Semmi kulonos nincs benne. 1 puha hot-dog kifli felbevagva, bele a legolcsobb virsli, ketchup, mustar, meg nemi barna leben uszo hagyma. Egy hasmenesre jo, de masra nem nagyon.
Ekkor mar kezdett keso lenni, ugyhogy meg visszasetaltam a Time Square-re megnezni, hogy milyen naplemente utan, aztan mentem a buszhoz, nehogy lekessem a 10 oras jaratot, mer az az utolso.
Hajnali 1-re ert be a busz a hartfordi allomasra, ahol 3 taxi allt, de mire en odaertem nemi penzfelvetel utan, mar csak egy volt. Beultem, elhadartam a cimet, aztan eszrevettem, hogy furcsa legfrissitoje van a taxisnak. Egyfolytaban dalolaszott es nevetgelt, majd kozolte, hogy jamaikai, de jol ismeri a kornyeket. Na ekkor realizalodott hogy nem legfrissito, hanem baromira be van fuvezve a ficko. Hirtelen Amsterdam-ban ereztem magam. Fel is vetettem a hatso ulesrol, hogy mikor Ams-ban jartam, akkor ereztem ilyen szagot. Nagyot rohogott, majd kijelentette, hogy bar ez itt illegalis, neki megis segit a vezetesben. Alapvetoen szorakoztato urge volt es eleg lassan ment, hogy ne nagyon feltsem az eletem, de azert megkoronazta a napomat. Nem akartam semmi mast, csak otthon lenni Petraval, de mivel ez most nem megy, csak felmentem a szobamba es 10 orat aludtam.
Lehet, hogy jo hely New York, de nekem tulzsufolt es budos, ugyhogy nem nagyon vagyom vissza.

2008. október 11., szombat

Lefele a lejton

Szegeny Hartford majd' 200 eves tortenetenek nem ez volt a legjobb hete. Mikor 3 hete dolgozni kezdtem itt, meg $60 felett volt a reszvenyunk. A mai zarasnal ez $18,27 lett.
Monjuk jo lenne, ha hamar kiderulne, hogy mi is lesz a ceggel, ha ez meg sokaig igy megy. Nehogymar akkor csodoljon be, mikor mar beletanultam mindenbe es megkedveltem a helyet. Most meg benne vagyok az interjuzasban, ugyhogy konnyebb lenne az uj valtas.
Egyebkent ahhoz kepest, hogy minden reggel olyan erzessel megyek be, hogy nem tudok az egvilagon semmit, egesz jol megy ez a betanulas. Ma mar tesztrendszerbe vittem be adatokat az egyik UAT (User Acceptance Testing) miatt. Bridget (aki betanit) adott a dologra masfel orat, hogy majd jol elleszek vele. El is voltam vagy 25 percig. Akkor fejeztem be. Szerencsetlen no dobott is egy hatast, hogy akkor most mivel toltsuk el az idot, mikor olyan jol kitervelte ezt nekem mara. Mondtam, hogy hamar egyszer tesztelunk, akkor jo lenne meg 2x ennyi adatot felvinni, hogy tenyleg biztosak legyunk a dolgunkban. Aztan persze igy is lett. Elvileg hetfo delutanra atnyomjak az adatokat mind a 3 rendszeren es akkor orulni fogunk, hogy egy dolgot kipipalhatunk a 30-40-es listarol.

Lassan aludnom kene, mert mindjart 10 lesz, nekem meg reggel 4-kor kell kelnem a NY-i ut miatt. Fogalmam sincs, hogy fogok felkelni, mikor mostanaban ejjel 1 elott nem tudok elaludni. 3 or alvas meg eleg keveskenek tunik.
Ha lesz erom, akkor holnap ejszaka meg frissitek, de valoszinuleg csak a vasarnapi ebredes utan lesz uj bejegyzes.

2008. október 8., szerda

Hetkoznapok

Kisse esemenytelenek a hetkoznapok. Persze folyamatosan uj dolgokat tanulok a kulombozo nyugdijbiztositasi es befektetesi dolgokrol es a rendszerekrol valamint rendszerkovetelmenyekrol, de tulajdonkeppen semii erdekes nem tortenik.
Talan majd holnap. Merthofy vegiglatogatjuk azokat az egysegeket, amiknek a mukodesere hatassal van a munkank es amelyek mas kozpontokban vannak kb. 25km-es korzetben. Tehat a kozpontban csak 2 orat leszunk reggel. Sajnos az elso talalkozot lemondtak a telefonos call centeresek a megnovekedett hivasforgalom miatt, de ebben a penzugyi helyzetben nem csoda, hogy hirtelen a haromszorosara emelkedett a beerkezo hivasok szama. Vasarnap az Alliance 2,5 milliard dollart fektetett be nalunk (reszvenyeket vett hatalomgyakorlati jogosultsag nelkul), de ettol meg szarban van a globalis penzugyi helyzet es sokan telefonalgatnak.
Szoval ez elmarad, de 10-kor kocsiba pattanunk (az enegm betanito csaj kb. 2 eves Audi A4-esebe) es megyunk ide-oda. A terv az, hogy valamikor 5 korul vegzunk es utana beugrunk a kornyeken levo bevasarlokozpontba kicsit nezelodni. Kene meg vennem taskat a kamerahoz, meg plusz aksit is meg persze nemi ruhat, hamar egyszer itt viszonylag sokminden van a meretemben (itt XL helyett csak L-nek szamitok :) ).
Na de miert is kell maris plusz aksi a kamerahoz? Ma este lefoglaltam a szombati buszjegyet New Yorkba. Reggel fel 7-kor indul a busz Hartfordbol es elvileg fel 10-kor mar ott is leszek. Sajnos az ottani szallasok nem tul olcsok, ezert a kb. $300 (ennyibe kerul a nemcsotanyos szallas 1 ejszakara) kifizetese helyett inkabb meg aznap este 10-kor visszaindulok. Ha meg nagyon tetszik a hely, akkor vasarnap ugyanebben az idoben megyek vissza varostnezni. A jegy oda-vissza $54, ugyhogy elmeletileg nem verem magam oruletes koltsegekbe. Vegulis a draga es szamomra fontos dolgokat mar megvettem, tehat tenyleg csak a varosnezes miatt megyek.
Persze aki mar volt ott, az azt mondja, hogy 1 honap is keves, de ha tenyleg jo, akkor majd inkabb Petraval kettesben szeretnem megnezni es nem igy egyedul.
Es vegre kezdunk ott tartani, hogy mar csak masfel hetet kell itt kibirni. Biztos jo hely ez az Amerika, de nekem az elmult het alapjan nem nagyon tetszik. Jo nekem a ven Europa (vagy Ausztral-Azsia).
Na mostmar lessan lefekszem aludni, mindenki masnak is jo ejszakat (vagy jo reggelt) kivanok!

2008. október 5., vasárnap

Az elso szombat Connecticutban

Kemeny kis napom volt. Reggel 7-kor keltem, 9-kor a repteren voltam kocsit berelni. Na\ mondjuk azt speciel credit card nelkul nem lehet. Azaz lehet, ha amerikai a debit cardja az embernek. Ha kulfoldi vagy es csak debit cardod van, akkor is lehet, de 6 hettel a berles elott mar be kell jelentkezni. Szoval mondtam nekik magyarul, hogy Anyatok! es mentem vissza a szallodai minibusszal.
10-kor mondtam a szalloda portajan, hogy kene a minibusz, mert szeretnek bemenni Hartfordba. Kerdezte, hogy mit szeretnek ott csinalni. Mondtam, hogy varostnezni, setalni, vasarolgatni, meg ilyenek, aztan majd keresek egy taxit es hazajovok. Hat, nem tul finoman, de lebeszelt rola. Egyreszt, mint kiderult, a belvarosban nincsenek igazan boltok. Az kint van a varoson kivul mashol, masreszt Hartfordban az egvilagon semmi sincs, amit erdemes lenne megnezni (nehezen hiszem el, de megiscsak o az idevalosi). Raadasul azt mondja, hogy nem tul biztonsagos celtalanul setalgatni a varosban. Inkabb ne menjek oda, a kisbuszos elvisz szivesen vasarolni. Na a jo kis amcsi filmek alapjan ezzel sikerult elteriteni eredeti tervemtol. Vegulis tenyleg szerettem volna venni 1-2 dolgot, tehat irany a kornyek legtutibb bevasarlo kozpontja, ami a hoteles szerint jo elektronikai cuccok es ruhak vetelere.
Ok, odaertunk, kerdezi a sofor, hogy mikor jojjon? Mondom fogalmam sincs, inkabb majd en hivom, hiszen ugyis akarok itteni mobilt venni (merthogy az otthonival rendkivul mokas modon nem tudok itteni szamokat hivni). Ok, majd szoljak es jon. Kiraly, elkoszonunk, elmegy.
A "bevasarlokozpont" olyan volt, mint a Budakeszi melletti outlet. Ruha volt dogivel (foleg noi), de az, amit en szerettem volna, az nem volt. Ott alltam a nagybudos semmi kozepen. Persze vehettem volna ruhat, csakhat ez megiscsak Connecticut, ami divatilag nem igazan a modern dolgokrol szol. Vehettem volna dolgokat, amik otthon kb. 100 eve mentek ki a divatbol, csak ezek eppen uj anyagokbol (erttsd muszal) voltak. Ja, meg vehettem volna 2000 dolcsiert modern, hiper-szuper futogepet, vagy eppen konyvet (ami Dublinban olcsobb), de meg 4-5000 dollaros gyuruk es nyaklancok is voltak. Szoval, OK, hogy a 4*-os szallodabol oda vittek, csak en nem ezt akartam.
Elindultam hat lefele a dombrol az ut szelen a fuben, hogy ratalaljak arra a helyre, amit utkozben lattam. Sikerul is fel ora gyaloglas utan eljutni egy masik "bevasarlo kozpontba". Ez azert van idezojelben, mert nem tartom igazan bevasarlo kozpontnak azt, mikor egymastol 2-500 meteren belul vannak a kulombozo uzletek. No mindegy,volt ott egy Best Buy, ami az elektronikai bolt a kornyeken (15 merfoldes kornyek). Bementem es egybol megtalaltam par dolgot, amit szerettem volna. Szoval mar a birtokomban van nehany amerikai sorozat (How I Met Your Mother 1-2, Chuck 1, Psych 1-2) DVD kiadasa es sikerult vennem egy videokamerat is. Ez pedig egy SONY HDR-SR11 tipusu (olcsobban vettem, mint a linken talalhato darab) 60 GB wincsivel rendelkezo full HD kamera. Ezt mondjuk mar otthon kineztem, mert hogy itt sokkal olcsobb, mintha Dublinban vennem. Mobiltelefon persze nem volt. Sebaj, lejjebb az uton van valahol a Wal-Mart, ott lattam. Petra pont akkor hivott, mikor kijottem az aruhazbol. Elmondhatatlanul jol esett, hogy tudtam vele beszelni. Uj erot kaptam.
------ Kicsit off csaladi tortenet --------
Egyebkent egesz nap ugy ereztem magam, mint mikor valamikor 14-15 eves koromban egy live fantasy kirandulas alkalmaval Kuvik mondta, hogy neki eros helyismerete van es tud egy rovidebb utat a celhoz a Borzsonyben. 2 perccel utana mar el voltunk tevedve. Na akkor tanultam meg, hogy ha ilyen estben faradt az ember, akkor nem leulni kell, hanem tovabbmenni. Koszonet erte Adriannak. Eszembe jutott, mikor ott annak idejen meg a mokabol csomagolt savanyucukrot is kiporcioztak a haverokkal, hogy maradjon esetleg ejszakara es reggelre is. Ez lehet, hogy nem tartozott nagyon ide, de ha Adrian olvassa, akkor talan O is emlekszik meg az estre. Tobbek kozott az eletemet is megmentette ott egy szinte fuggoleges szakadeknal. Amig elek nem fogom elfelejteni, ami aznap tortent, pedig semmi bajunk nem lett.
----------- Offtopic vege -------
A Wal-Mart ujabb feloranyi setara volt (persze meg mindig az ut mellett 20 cm-re, merthogy jarda sehol). Meg is vettem a telefont (nem egy csucsmodell, de telefonalni es SMS-ezni lehet vele (elvileg, de erre meg kiterek majd). Persze kicsomagoltam egybol a kis joszagot, amire az volt irva, hogy azonnal hasznalhato. Na ez persze nem teljesen volt igaz. Azonnal hasznalhato, ha kocsival vagy es ra tudod tenni az autos toltore. Sajnos en ezt nem tudtam megtenni. Ez az en hibam, nem az ovek, en nem vagyok felkeszulve az itteni viszonyokra.
Szoval a hatizsakom kezdett megtelni, a hotel baromi messze volt es en meg mindig nem tudtam hivni oket, pedig ekkor mar deluten 1 mult. Megint bementem a Five Guys-hoz, de megint nem tudtam a felet sem megenni a legkissebb menunek, pedig igazan ehes voltam. Gondolkoztam, hogy mit is csinaljak, aztan rajottem, hogy semmi gond sincs, hiszen vittek mar haza innen, tehat tudom az utat. Kicsit hosszu, de egy kis seta nem art. A Wal-Mart persze mar Avon-ban van es nem Simsbury-ben, de a ketto kozott csak 3 merfold van.
Legyalogoltam az Avon kozpontjaban levo utkeresztezodesig, dobtam egy balost es mar rajta is voltam a hazavezeto uton. Na ilyenkor jo az a kis tulajdonsagom, hogy ha egy nem tul bonyolult uton megyek valahova, akkor 1-2 even belul nem tevedek el ugyanazon az uton.
Utkozben volt egy italbolt, ahol vettem egy light (diet) coke-t es egy pici uveg Balantines-t. Azert kis uveg, mert csak fel liter. Itt a nagy uveg 1,75 l, a normal 0,75l, a kicsi 0,5 es a pici 0,05l. Kerdeztek is azeladok, hogy biztos eleg lesz-e. Nekem vagy 2 hetre, ami a cel. Nem hittek el, de ok. Egyebkent sokkal olcsobb, mint Dublin-ban, de azert Budapesten megolcsobb a pia. A feles Bali 12 dolcsi volt, ami kb. 9 euro.
Setaltam tovabb hazafele es neha megprobaltam stoppolni. Na ez nem ment nagyon. Egyszer allt meg egy idosebb no, hogy hol robbant le a kocsi, segitsen-e szerelot hivni. Mondtam, hogy nincs kocsim, erre meg sem tudott szolalni. Mondtam, hogy merre mennek (tokegyenesen az uton), de erre csak kozolte, hogy o elobb elkanyarodik, aztan a gazba taposott es elviharzott. Pedig egy darabon elvihetett volna. Na mindegy, mentem tovabb.
Avon es Simsbury tenyleg kb. 3 merfoldre van egymastol. Csakhogy Avon kozpontjatol a Simsbury Inn-ig az ut kb. 5-6 merfold. Delutan fel 5-re sikerult hazagyalogolni. Kisse elfaradtam, de azert nem volt rossz nap, hiszen legalabb nem unatkoztam.
Ettem vacsit, es most itt az iras. Este 9 ora mult par perccel es hat ma sem kell altatni. Azert persze az kiderult, hogy a telefon aktivalasa utan meg 2 napot varnom kell, hogy nemzetkozi szamot hivhassak, de sebaj, hetfon mar tudok majd szabadon telefonalgatni.
A kamerat iskiprobaltam 5 perc erejeig. Nagyon kiraly, majd teszek fel filmeket, ha hazamentem.
Most pedig asszem lefekszem es reggelig alszom. Baromira elfaradtam.
Jo ejszakat mindenkinek!

2008. október 3., péntek

Five Guys

Voltam ma Walmartban, merthogy par dolgot sikeresen otthon felejtettem. Egesz olcso kis hely. Amolyan Teszko fele, csak amerikaiaknak, azaz meg a hifi osztalyon is lehet csokit, cukrot meg hasonlo oda nem illo dolgokat kapni. Majdnem vettem egy mobil telefont, de aztan megsem, merthogy eleg gagyi volt. Kartyas telefon 9.95-ert, amihez 25 dolcsiert lehet olyan feltoltokartyat kapni, amivel 1 orat lehet kulfoldre telefonalni. Azert lehet, hogy ha hetvegen latok ilyet, akkor megveszem.
Amig vartam a hoteles kisbuszra, merthogy mindenhova azzal jarok a nagy tavolsagok es a jarda teljes hianya miatt, beugrottam egy Five Guys nevu hamburgereshez. Ok arrol hiresek, hogy az utobbi 10 evben mindig oket valasztotta a Washington magazin kozonsege a legjobb "olcso hamburgeresnek". Azert a Makdonaldsz meg a Burgerkinga tenyleg seholsincs ehhez kepest. Mondjuk rendeles utan kellett varni vagy negyed orat, mire megkaptam a kajat, de ez az itteniek miatt lehetett. Volt, aki 15 hamburgert vett. Lefagyasztjak, vagy buli van? Vagy lehet, hogy megeszik vacsira. Szoval egyszeru sajtburgert kertem kozepes kolaval meg krumplival. A husin, sajton es zsemlen kivul mindent szabadon lehet megadni, hogy mit kersz a hambiba. Egyebkent pedig a sima hamburger az dupla. A kolat barmennyiszer utantoltheted, a normalnak eladott oruletes adag krumplit pedig ott helyben vagjak hasabra es sutik ki. Mivel foldimogyoro olajban sutik a krumplit, teljesen mas ize van, mint amit mi megszoktunk. Ja es mivel ezek kedvesek es aranyosak, foldimogyorot minden mennyisegben ingyen magadbatomhetsz tokingyen, csak a kajaldabol nem lehet kivinni.

2008. október 2., csütörtök

Simsbury

Az elkovetkezo 3 hetben sajnos ekezetek nelkul tudok csak irni, mert a ceges laptopon meg annyi jogosultsagom sincs, hogy magyar karakterkeszletet allitsak be. Ezert elore is elnezest kerek az olvasoimtol. :)
Szerencsesen megerkeztem Simsbury-be. Kisse hosszu volt az ut, reggel 5-kor ebredtem es dublini ido szerint este 7-re ertem a szallodaba. Nagyon szep kis hely, Simsbury Inn neki a neve.
Ezegy kis falu, mindenki ismer mindenkit es nagyon kedvesek az emberek. A hotel 4 csillagos, de en meg eletemben nem voltam ilyen jo szallodaban. Limuzinnal jottek elem a repterre, csak a nevemet kellett mondanom a becsekkolaskor, de mar minden elo volt keszitve. Van egy etterem es egy pub is hazon belul.
Vacsoraztam is az etteremben. Mit is mondhatnek? Nem tudom, hol tanult a foszakacs, de eletem legjobb francia hagymaleveset sikerult elfogyasztanom. Az utana kovetkezo borju steak krumplipurevel es langusztas spargafejekkel is lenyugozo volt. Az ar persze eleg huzos, de szerencsere megiscsak ceg fizeti, igy ezzel nagyon nem kell foglalkoznom.
Az elso pillanattol kezdve mindenki a nevemen szolit, ami meg akkor is jol esik, ha keptelenek kimondani a Kovacs nevet.
A hotel kertjeben (meg errefele mindenhol) egyfolytaban ide-oda rohangalnak a mokusok. Nagyon baratsagos hely.
Egy dolog van, ami a sok jo dolog ellenere ranyomja a belyeget erre az utazasra, hogy Petra nincs velem. Nelkule pedig azert semmi sem tokeletes, sot.
Most lefekszem kicsit aludni, mert nagyon faraszto volt az ut, de talan mostanaban 1, maximum 2 naponta lesz frissites.
Kepeket nem tehetek fel a ceges gepre, de utolag majd feltoltok egy parat.
Joejszakat mindenkinek!