Karácsony után
Elmúlt ez a Karácsony is és most sem sikerült halálra zabálnom magam. Mondjuk azért közel jártam hozzá. 24-én otthon voltunk kettesben az én kis Petrámmal, aztán 25-én a szüleinél voltunk ebédelni, meg persze ajándékozni. Na ott jól beettem finom őzikepörköltből. Persze vacsorára már gondolni sem tudtam utána. Tegnap az én szüleimnél voltunk, ahol végigkóstoltam az 5 fogást. Szerencsére jól elbeszélgettünk az asztalnál, így nem tűnt fel senkinek, hogy 50 percig mozdulni sem bírtam.
Persze kaptam/kaptunk sok szép ajándékot (új monitor, új nyomtató, játékok, tálak, grillfelszerelés, stb.), amik mind nagyon tetszenek, de nálunk idén kicsit meg volt szorulva a kis Hesszosz, úgyhogy viszonozni leginkább csak szóban tudtuk.
Na de mivel is telt az idő amíg szabin voltam? János barátom másfél éve kínoz, hogy kezdjem el énis a World of Warcraft-ot játszogatni, ami mindig is tetszett, de mivel komoly munkám van és ismerem magam, nem mertem meglépni ezt a dolgot, nehogy ottragadjak a gépnél és elfelejtsek dolgozni menni. No meg persze a fizetésem még mindig elég pocsék és nem akartam súlyos tízezreket kiadni rá.
Most viszont sikerült nagyon akciósan szerezni egy példányt és rőgtön bele is vetettem magam. Tényleg jó kis játék, ráadásul az ünnepek miatt a játékban voolt télapó, aki ajándékokat osztott, mikulás sapkát is lehetett szerezni (meg is kérdezi minden 10. szembejövő játékos, hogy honnan van nekem), és kis gépbe állva zöldruhás kismanóvá is lehet válni. Jánosnak meg van pirosan világító orrú rénszarvasa. Szóval nagyon cukira vették a figurát.
5 nap alatt el is jutottam a 19. szintre és mivel Hunter kasztba tartozom, szelidítettem magamnak egy hópárducot is, aki jön velem mindenhova és védelmezi az életemet.
Most meg itt ülök a munkahaelyemen, a főnököm sehol, a munkámat befejeztem fél óra alatt és most azon gondolkozom, hogy hazamenjek-e játszani egy kicsit, vagy belekezdjek egy új projektbe? Szerintem a játék lesz, de még nem tudom.
Mivel nem mindig megy az írás ebbe a kis blogocskába, már most kívánok mindenkinek boldog és eredményekben gazdag békés Újévet!
Címkék: Én
Vége a hallgatásnak
Bár már megint későn értem haza, most végre sikerült erőt vennem magamon, hogy folytassam a bloginc írását.
Ez elmúlt 10 napban rengeteget melóztam, ígyhát mikor nap végén fáradtan hazaértem, semmi kedvem sem volt újra a monitort bámulni.
No de mi is történt?
Leginkább semmi és minden. Már megint csak a munkáról tudok írni, mivel mostanában szabadidőmben is dolgozom. Múlt pénteken például felhívott az egyik LSS oktatóm angliából, hogy átnézték a beküldött projektjeimet, amik nagyon tetszenek nekik, de mivel a tréning előtt kezdtem el őket (vagy legalábbis háromból kettőt), ezért jó lenne, ha ezen a héten kedden mégegyszer beszélnénk, amikor mégjobban meggyőzhetem őket arról, hogy értem és tudom, amiket tanítottak.
Nos meg is volt a "kis" beszélgetés. Ez egy 2 órás telefonkonferencia volt, ahol az egyik fekete öves oktatóm, a cég európai fekete öves mestere és én voltam. Tulajdonképpen olyan volt, mint egy diplomavédés, csak itt éppen projektet kellett védeni. Mit mondjak? Még az élő fába is belekötöttek, a vonal rossz volt és mégiscsak angolul kellett válaszolgatni a hülye kérdéseikre.
Egyszóval abszolut érthető, na az embernek nem sikerül.
Nekem viszont sikerült!!! Gratuláltak is a második óra végefelé. Ígyhát tegnap délután 4 óta teljes joggal mondhatom magam egy Lean Six Sigma Green Belt boldog tulajdonosának. Ma meg volt egy európai szintű LSS telefonkonferencia. Kiderült számomra, hogy a cég európai, kicsit több, mint 15000 dolgozójából összesen 29-en vagyunk, akiknek zöld vagy fekete öve van. Persze mást is megtudhattama call-on, de ezt itt most nem részletezném. A telefonos találkozó végén a többiek előtt is gratuláltak szerény személyemnek, mivel a cég európai LSS történelmében (kb. másfél év) én kaptam meg leggyorsabban az övet a tréning után. Ez ugyanis általában 3-9 hónapot igényel, nekem pedig kevesebb, mint 1 hónap kellett hozzá.
Szóval most jól is érzem magam, meg nem is. Jól, mert megvan, amiért tényleg keményen dolgoztam egy éven keresztül, meg rosszul is, mert elértem a célomat és a következő nagy célért való kűzdelem csak január közepén kezdődik a következő projekttel.
Addig is itt van az év végi pihi és a karácsonyi bevásárlás, amit nem kedvelek túlzottan.
Címkék: LSS
Vége az elátkozott hétnek
Ezen a héten szinte csak szar dolgok történtek velem, Petrával és az én János barátommal. Már előre szabadnapot vettünk ki az én kis feleségemmel péntekre, hogy elkerüljük a hétvégi karácsonyi bevásárlókat és szépen megvegyünk/elintézzünk mindent.
Délelőtt elmentünk a KIKA-ba a Hungária körúton, mert arra volt éppen dolgunk és lámpát + polcot kellett venni. Lámpát sikerült is, de polcból nem volt az a szín, ami nekünk kell.
Sebaj gondoltuk, úgyis ki kell menni a Cora-hoz Törökbálintra, mert ott is van valami, amit meg kell venni és 50%-kal olcsóbb, mint bárhol máshol. Már épp kiértünk a Budaörsi útra, mikor beállt a forgalom. 12 körül volt és még lépésben sem lehetett haladni. Angyalkámmal találgattunk, hogy vajon baleset vagy bevásárlóláz. 20 perc - és kb. 300 méter múlva bemondták a rádióban, hogy valami köcsög fegyveres rab megszökött a
Gyorskocsiból, ezért a zsaruk minden utat, ami kivezet Bp-ről, lezártak úgy, hogy csak egy sávot hagytak szabadon. Valószínűleg filmben látták, hogy ez így király. Hát baromira nem az.
Ott ugye, ahol mi araszoltunk ez azt jelentette, hogy 4 egyébként is leterhelt sávból csináltak egyet. Még 10 percbe telt, hogy végre elérjük a Dajka G utcát, ahol el tudtunk kanyarodni. Ezek után viszont már máshogy fortuk fel a dolgot. Kezdődött a számítógépes játék utánérzés. Vajon sikerül-e a rend éber őreit megkerülve kijutni a városból?
Jelentem az akciónk sikerrel járt. Kicsit olyan volt, mint egy autós tájfutás. Fent voltunk a hegyen valami eldugott kis utcában, ahol alig tudott menni szegény kis kocsi a sáros földúton, majd egyszercsak Budaörsön voltunk. Azért ha nekünk sikerült, valószínűleg egy fegyveres szökevénynek is sikerülhetett, ha egyáltalán el akarta hagyni a várost.
No mindegy, a Corában vettünk egy csomó mindent (na jó, annyit azéert nem, mert eléggé hó vége van), aztán tökfáradtan hazajöttünk és alvás. Ma nem történt sokminden, de ebben az is benne van, hogy rossz sem és ez tulajdonképpen már jónak számít.
Remélem idén már nem lesze ilyen szerencsétlen hetünk mint ez a mostani volt.
